Hétvége Höllentálban

A már ismert csapat nagy lelkesedéssel indult Székesfehérvárról höllentálba, ki-ki a maga kiszemelt áldozatáért. Kifelé vezető utunk elég kalandosra sikerült, a GPS úttalan utakon át vezetet minket. Burgerland minden zegzugát és teljes vadállományát megtekintettük, mire megérkeztünk szeretett völgyünkbe. Éjjel 11 óra lehetett mikor befutottunk és a parkoló már zsúfolásig megtelt. Szétszóródtunk, hátha találunk magunknak helyet. Leviék sikerrel jártak így a patak partján, idilli környezetben ejtőzhetett az egész csapat. Miután mindenki megvacsizott és elhelyezkedett jöhetett a rövidke alvás.

Másnap korán keltünk, hisz mindenki mászni akart! Amint felkelek meglepődve tapasztalom, hogy az éj leple alatt az egerek és mindenféle rágcsálók jókora kárt tettek az élelmiszer készletünkbe. Kiváltképp Bálint barátom, kinek a 9 szendójából 1 maradt ép!! J Andrisnak még a sátrát is átrágták, hogy hozzáférjenek a sznikerszekhez. Miután túltettük magunkat a reggeli „sokkon” egy kiadós reggeli után útnak keltünk a sziklák irányába. Levi a lányokkal nagyfalazni mentek, mi Gabit és Bálintot eldobtuk Adlitzra, majd mi is a „nagyfalak” világát vettük célba. Andris rám bízta a döntést, így én egy számunkra viszonylag nagy kihívást választottam. Az út 375 méter és 7+-os (6-,7-,7-,6+,7+,7-,7+,7+,6-) nehézségű és a Gelber Oktober nevet viseli. (Topo) Kicsit késve érünk a parkolóba, de gyors léptekkel közeledünk a beszállóhoz, így 10:30-kor már a fal alatt állunk. Meglepődve tapasztaljuk, hogy 2 parti már a falban és 1 francia páros is a beszállás előtt áll. Mivel mást nem tudunk tenni várunk…

11 órára végre eljön a mi időnk. Én kezdem a mászást és Andrissal váltakozva szépen sorra fogyasztjuk a 40-50 méteres hosszokat. Mivel egyikőnk sem szeretett volna nagy pakkal mászni, így a nordic walkingos övtáskámat hoztuk. Ennek tartalma 2 x 6dl víz volt némi tejkaramellel, csokival és egy fejlámpával kiegészítve. A vízben még otthon kálcium pezsgőtablettákat raktam, melyek sajnos nem oldódtak fel, így a víz állaga olyasmi volt mintha egy marék homokot raktak volna bele… Ezzel csak a 4. hosszban szembesültünk, addig próbáltuk „tevébe” nyomni… Azzal a szomorú ténnyel is csak a falon szembesültünk, hogy az utunkat déltől telibe veri a nap és az égbolton egy gramm felhőt sem lehet találni. Így esett, hogy a 7. hossz végére kezdtünk mindketten kimerülni. Megittuk az összes „vizünk” és az órák óta telibe kapott napsugárzástól mindkettőnknek kezdett rákvörösre égni a teste… Azt hiszem én ekkor voltam utoljára „józan állapotba” Miután Andris is felért hozzám, nekiláttam, hogy megmásszam az utolsó, szerintem legnehezebb hosszt. A stand után rögtön egy igencsak törős és vizes áthajlás következett, ahol nem kis balettozást kellett véghezvinni, ezután egy kisebb traverz következett és egy igen nehéz bevágással fejeződött be. Egészen eddig a hosszig beleülés és A0 nélkül ment a mászás, de sajnos itt megtört a jég, és beleültem. Rögtön a beleülés után éreztem, hogy összeomlottam. Eluralkodott rajtam valami relytéjes jelenség ami arra késztetett, hogy minél hamarabb kijussak a falból. Nagy hibát vétettem, mert nem álltam meg az utolsó előtti standba, hanem egybe másztam az utolsó két hosszt, valami furcsa számomra eddig sosem tapasztalt idegállapotba. Leszóltam Andrisnak, hogy nem állok meg kimászok a tetejére és majd onnan biztosítom. Hiába mondta Andris, hogy ne menj, én makacs voltam és csak az lebegett a szemem előtt, hogy ki kell hogy keveredjek ebből a lélekvesztőből. Levetettem a cipőm, amibe addigra rákvörösre égett mindkét lábam és mezitláb toltam ki az utolsó 40 métert. Kb. a hossz felénél kezdtem szembesülni azzal, hogy mekkora hibát vétettem. 3 köztessel szálltam be a hosszba és a kötél annyira megtört a sok traviba, hogy kénytelen voltam megállni a könnyebb részeken és két kézzel tépni felfelé a kötelet, hogy tudjak tovább haladni. Mire a fal tetejére értem már teljesen eluralkodott rajtam a pánik. A közteseimet szétszedtem és a 3 csavaros karabinerből is elkellett raknom egyet a falba, hogy ne kelljen minden akasztást kihagynom. Sajnos ezzel még nem értek véget a megpróbáltatások, sőt! A fal tetején levő nagy fenyőfától (Mely a stand pontot szolgáltatta) kb. 1,5-2 méterre abszolút nem bírtam tovább menni, hirtelen nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy elfogyott a kötél. Mohó voltam és ezzel most kell szembesülnöm, nincs tovább. A standtól 2 méterre elfogy a kötél és ebből, hogy a francba keveredünk ki? Kattogok-kattogok és megpróbálom az utolsó esélyemmel, a vállamra fűzött hevederrel körüllasszózni a fát, hátha így nyerek a távolságból. Néhány próba után sikerül meglasszózni a fát és a maradék 1 csavaros es egy solo karcsimmal még toldok a standomon pár cm-ert. Újabb kötél cibálás, bízva abban, hogy tudok még egy kicsit húzni a kötélen. Hatalmas küzdelmek árán bekerül a standba, majd a lapkába is a kötél. Összerogyok a stand alatt és próbálok a maradék erőmből valahogy kapcsolatot létesíteni Andrissal. Sajnos nem sikerül. Már rég nem halljuk egymást. Nem tudok mit tenni minden erőmet összegyűjtve próbálom folyamatos tempóban felfelé húzni a kötelet. Fogalmam sincs meddig tart ez a folyamat, de biztos, hogy legalább 1 órán át küzdöm, mire egyszer csak meghallom Andris hangját. Elpillantok a jobb vállam felett és a mindig mosolygós Andris látom, ahogy ezt mondja: „Na jól van most már adhatsz egy kis lazát…” Gigászi kövek esnek le a szívemről és eltörik a mécses. Percekig zokogom és közben ölelem Andrist. Miközben próbálok árnyékba húzódni, hálát adok istennek, hogy most is mellettünk állt! Ezalatt Andris összeszedi a kötelet és a maradék motyót. A körbe lejövetkor is végig kísér a „furcsa” állapot. Sokszor négykézláb mászva ereszkedem le a normál turista úton, és egy-egy lépcsőn történő lemászás is óriási megpróbáltatásokat rejteget számomra. Amikor megpillantom az aszfalt utat ami kb. 10-15 méter távolságra van tőlünk, testemen átfut az adrenalin és óriási üvöltözés közepette rohanni kezdek. Andrissan ölelkezve ugrálunk és loholunk a kocsi felé, ahol 1 percen belül feléljük az összes vízkészletet. J Az alaptáborba vissza érve döbbent arcok fogadnak, mindenki azonnal a segítségünkre siet. Elfekszem és életem eddigi legízletesebb dinnyéjét fogyasztom el! (köszi levi!:) Andris megpróbálja átadni a többieknek a nap történéseit, majd a vacsi és a jól megérdemelt sör után nyugovóra térünk.

Másnap már senki nem siet. Késői ébredést komótos készülődés követ. Mindannyian megmártózunk szeretett patakunkba, majd Levi és a hölgyek kivételével mindenki Adlitzba megy. Ekkor még úgy érzem, hogy van bennem annyi, hogy néhány utat itt is másszak, de a falhoz élve belátom, hogy erre esélyem sincs. Lefekszem és csendesen szemlélem a körülöttem zajló eseményeket… 3-ra Gabi és Bálint és sikeresen elfárad, így Leviékhez csatlakozva haza felé vesszük az irányt. Előbb ausztriába megállunk egy sörre, majd sopronban Andris jóvoltából egy isteni pizzát fogyasztunk el. Este 9 körül érünk fehérvárra, ahol könnyes búcsút veszünk egymástól, de már szervezzük a következő trippet…J

Úgy gondolom a fenti történet mindenkinek jó tanulságul szolgálhat. Remélem sokan tanultok majd az Én hibáimból és sosem kerültök hasonló szituációba…

Uff!

Gabó voltam