2012. június 29., péntek

Rotpunktos összejövetel képekben

Volt itt minden... Andrist Búcsúztattuk, mivel úgy gondolta Japánban folytatja tovább, Heni ügyesenvizsgázott és Levinek is névnapja volt:



2012. június 22., péntek

Csodás csókai csapatások

Kedden Csókakő felé vettük az irányt, mint szokásunk a szürke hétköznapokban.
Heni, Bölény, Kis-bölény, és Gabó voltak az utitársaim. Meglepve láttuk a parkolóba érvén, hogy a magyar gárda tagjai őrzik a hétvégén felavatott Horthy szobrot.  Volt egy kis affér is amit most nem részleteznék.
Szóval felértünk a falhoz.... bemelegités, a Kétkaroson(7+)... a köztesek bennmaradtak a Kulcsosban (6+), hogy a Bölény család ostromolja. Nagyon elszántak voltak mind a ketten, de ezen a napon sajnos a megmászás elmaradt... Látszott hogy már nem sok kell nekik...talán egy kis plusz akarat vagy valami hasonló.
Gabó beközteselte a Proletárt(8-), hogy abból a standból a  Mózest (7b/7b+?) projektelje. Nekem a Proletár maradt hogy megmásszam... Első nekifutásra sajnos a tetejéből, a kunsztból kiestem... de másodikra már akaszthattam a standláncot...
Elfáradva tértünk haza 10 óra magasságában...
Folytatás csütörtökön...


...Eljött a csütörtök... Ismét öten mentünk, csak most a Kis-bölény helyett Hi-tech Gabi tartott velünk.
nekem ismét egy megmászás... a Madárdepressziót (7) sikerült pipálni... de az egész napban nem ez volt a lényeg...

Gabó clean mászta a Kulcsost (6+)...Heni is rápróbált az útra...de miaz hogy rápróbált?! Felsétált rajta...olyan simán ment neki... jó volt nézni. Gondolom Bölénynek ennyi kellett... ez a plusz amit előzőleg irtam. Határon de sikerült megmásznia az utat... Jobb formában van és erősebb, mint "az előző életében"...
Gratulálok itt is, nem csak személyesen...igy tovább. A motivációtok példaértékű lehetne mindenkinek.
Vajon lesz tetoválás az út tiszteletére?! kiváncsian várjuk!

Remélem sok hasonló délutánt fogunk még együtt mászni akár Csókakőn, akár bárhol a világban!!

Fidi voltam

2012. június 21., csütörtök

Négyésfél centi… Megint… Pont.

Nézek lefelé

Nézem a kötelet ahogy alám lóg a standban. Ez már nincs meg 45 méter! Mennyi lehet? 35, vagy már csak 30? Tovább ment… Mondtam, hogy ne, de tovább ment… Mondjuk nagyon ki akarunk már szállni, az is igaz… Nézem a hosszt, ami rám vár. Már a beszállás is ijesztő: harminc fokban hanyatt kell beleállni egy vízfolyásos táblába, majd rögtön balra két nitt travi.
Lentről láttuk, hogy az előttünk haladó párosok feltorlódtak itt. Jó nehéz lehet… Gabó a harmadik nittbe bele is ült. Igaz, akasztás után visszajön és egyben áttolta, de, ha neki nehéz volt, mit kapok én? 7+-ért álltunk fel ide, ebbe a standba. Még mindig bennem van az a beszorult örömkiáltás, amit annál a kiszálló fogásnál hagytam, melyet egy pillanattal később vízszintesen láttam elpörögni az orrom előtt! Mentem vele én is: vissza a kunszt alá… Kitört...
Mennyin is lehetünk? 300? Vagy már talán 340?


Gabó jól érzékeltetve leírta az utat és a benne zajló problémát.
Ehhez nehéz hozzátenni.
Viszont most értettem csak meg mibe is szálltam bele, mikor olvastam nála egyben látva a kilenc hossz fokozatát:
– könnyed 6- kezdésnek;
– majd 7- enyhe emelkedésű, lépéshiányos jobbos traverzban;
– majd megint egy 7-…
– …és 6+, még mindig csak bemelegítésként;
– viszont utána 7+ jobbos traverzben, akkora átnyúlással a kiszállóért, hogy elsőre át sem érem!
– aztán keményedik minden: újabb 7- egy ügyes fellépésért, majd féltest vályú, végül a legszebb 5+-os balos traverz, amit valaha másztam. Először lépünk ki a tiszta nyílt fal fölé. Először lehetett érezni igazán a mélységet. Levente mondta is este, hogy akkortájt értek vissza a völgybe, és az  ösvényen hallotta is, hogy kurjongatom a "de szép traverz"-et, de csak hosszas keresgélés után, mint két kicsi hangya látott meg minket. Ő látta lentről mi van még hátra!
– 7+, de most már komolyba!
– újabb 7+ és nagyon komolyba.
– és végül 6- tábla.
Hát ezt szartam én le eddig! Rábíztam magam Gabóra, válasszon csak akármit, úgyis megoldjuk! Szinte csak a beszállásnál néztem meg a falrajzot...


Nézek magam elé

Mióta is vagyok itt? Talán már egy órája is?
Még jókedvűen eszembe jut az első 7+ vége: Lépés nélküli traverz, melyben egyszer csak elfogy az alsós-húzós repedés. Gabó a fejem feletti standból adja a kottát: "Át kell nyúlni jobbra a karéjig!"
Mi van? Addig semmi? Kifeszülök! Bal kezem 4 ujjából kiveszek kettőt fesztávnövelőnek, nyúlom a hosszút, akad az ujjhegy, de nem fog! Hallom Gabót, hogy még három centi! De nincs!! Kifeszültem, de hiába, nincs ekkora fesztávom!
Ülök. Nézem. Gondolkodom.
A megoldásért még egy szivacsozott boulder-teremben is kértem volna valakit magam mögé szpotolni: keresek semmit félúton jobbnak, és ballal, keresztbe nyúlom ki a karéjt…
Már ezért az egy mozdulatért is érdemes volt idáig feljönni!


Felszisszenek

Mi a fészkes franc lehet már odafönn? Megint visszaesik vagy 2 méter kötél! Vagy hetedszer. Mit csinál ez? Bolyong a falban? Már rég nem tudunk egymásról! Egy darabig még lehetett hallani, ha valamit üvölt, de érteni már nem. Üvöltenék én is, de már nem tudok. Nincs nyálam. Régóta nincs. Az utolsó két hosszban már csak makogtunk. Hamarosan este lesz, de még mindig iszonyúat tűz a nap… Kéri az is a magáét belőlünk rendesen! Mi lehet odafönn? Még mindig van vagy 20 méter nálam a kötélből, vagyis még nincs fent, de már a kötél sem megy egy ideje, csak makog, mintha az sem ivott volna!
Mi a büdös franc van odafönn?


Eldurran az ideg

Első hullám vége! Eredmény: "Andris b'meg! Nem mész ki szólóban 5+ért!"
(A fal hetedik standja keresztezi az öreg út kb. 40 fokos emelkedésű párkányrendszerét. Menekülési út lehet balra a párkányon két hosszt kitolni 5-ösért. A stand két nittje a párkány belső falában van. A legkitettebb stand az egész falban: elölmászó biztosításánál az ember megveti a lábát a párkány élén, és csípőjével kidől a falból a mélység fölé, így a lába közt látja a teljes mélységet. Igen kitett érzés benne sokáig állni…) Azzal nyugtatom magam, hogy számolgatom hány nittet látok egyszerre. 17-nél megindul a kötél, majd vissza megint. Mi az ördög van már ott fenn?


Négyésfél centi

Régóta adagolom a lapkát. Húsz centit kiadok, majd nézem, ahogy apránként elmegy tőlem a kötél. Kiadom megint, majd megint elaraszol. Hehe:) Vicces! Nem láttam még ilyet. Mennyi is lehet ez? Várjunk csak! Ha az első slingben másfél fordulat körszövés megy el egyszerre, akkor az annyi mint… négyésfél centi! Mérem magamnál a lapkában a hüvelykemmel. Se több, se kevesebb, pont annyi! Négyésfél el, majd 3-4 másodperc szünet, aztán megint négyésfél el… Nem panaszkodhatok, ugye? Nincs mire! Mozog ez, csak lassan. Iszonyú lassan! Mi az ördöng lehet odafönn?
De hoppá:


Telefonálok

Csörög. Hehe! Kicsörög! Na! Vedd fel! Gabóóó! Vedd már fel! De hisz van két egység térerő! 
Ennyi…


Matekolok

Elment megint vagy 8 méter, így már csak tíz körül lehet nálam. Eltartott egy darabig ugyebár, négyésfél centinként, de mozog. Lassan ugyan, de mozog… Mi a fészkes nyavalya van!? Érzem, ahogy megint elkap az ideg. Lassan két órája aszalódom itt. Az első húsz percben Gabó leküzdötte a hétplusszos hosszt. Kemény volt! Ha neki kemény, nekem vajon milyen lesz? Már nem igazán akarom tudni! Elfog az ideg megint! Újra az 5-ös menekülőt nézem. Hangosan motyogom magamnak: "NEM!! Nem dobsz lapot a hülyébe!"
Fogy a kötél, csak lassan. Adom a húsz centit, és nézem a négyésfeleket ahogy araszolgatnak! De mi lehet ez? Még láttuk egymást, mikor Gabó mondta, hogy kimegy! Mondtam, ne, mert nem lesz elég köztese! Aztán, vagy egy perc múlva, hogy annyit fog törni a kötél, hogy nem fogja tudni húzni! Meg azt is, hogy nem fogjuk hallani egymást! Nem érveltem valami erélyesen? Én is kimentem volna? De hisz tudtam, hogy így lesz! Elkövettem már ezt a hibát egyszer: vissza kellet másznom elakadt, megszorult kötélen pruszikolva!
Rántok a kötélen három nagyot, hátha, de látom, hogy a tábla tetejéig sem ér el! Ott lehet a nyolcas stand valahol! Ott kéne állnia Gabónak… De hoppá! Alig öt méter van már csak nálam! Akkor már fent van? Számoljunk csak: 25 méter meg 40 méter, az 65 méter! Akkor fent van, vagy mi? Ha 5 méter van itt, akkor fent van! De akkor mi ez a négyésfél? Miért nem megy el már végre egyben ez a rohadt kötél? Basszus! Tudom! Tudom! Gabó a kötél nyúlását húzza! Annyit tört a hosszban, hogy ha tiszta erőből húzza, akkor is csak a kötél nyúlását viszi el! Ahogy az én rántásom nem megy fel semeddig sem, úgy az ő húzása sem ér le hozzám! Vagyis mégis: négyésfél centikben!
De akkor – nézek megint balra, az ötösbe – semmit nem tud rólam! Ő lapkázik engem, én meg lapkázom őt! Semmit nem tudhat! Azt sem, ha elindulok a hosszban!
Elfogy a kötél…


Kiveszem magam

Lebontom a standot, miközben keményen markolom az áthajló első fogását, majd amilyen gyorsan csak lehet, visszakötök a standba egy kis hevedert! Nem akarok beszállni. Fogalmam sincs mi van fent! Most, hogy beleálltam a hosszba, most látom csak igazán, milyen kitett itt már minden! Az egész út egyre nehezebb, minél magasabban jár benne az ember. Legalább két órája állok a standban, és nézem a lábam közt a háromszáz métert. Megint elönt az ideg, és megint belepillantok az ötösbe: "NEM! Andris! Nem szólózol itt! Elindulsz valahogy, akármi is van odafenn!"
De, hiszen, ha Gabó nem standolt – ami szintén elképzelhető, mert ugye volt idő, mikor folyton vissza-visszaesett a kötél, ami annak lehet a jele, hogy kóvályog, nem találva az utat… – akkor is szólózom, nem? Csak 7+-ért!!
Mérlegelek, félek, gondolkodom mi lehet? Ha Gabó nem standolt, és esem, akkor lerántom. Ha lerántom, akkor ő is esik, én is esem. De van rengeteg köztes köztünk, úgyhogy padlót nem foghatunk… Ha standolt, de nem érzi a kötélen, hogy elindultam, akkor meg ugye nem húzza a kötelet! Ha én tolom neki hátulba, de nem veszi el a kötelet, akkor akármekkorát eshetek, nem?! Mi legyen? Pruszikoljam meg a kötelet, mintha fix lenne? Hetesben? 


Döntöttem, indulok!

Óvattal kiveszem a kis hevedert a standból, és beleállok a rohadékba. Vizes, és nagy nyúlással kezdődik. Az első köztesbe bevágom a hevedert. Beleülök. Semmi. Mi lesz már Gabó! Vedd már el! Szedd már a négyésfeleket! Hopp! Elmegy a kötél! Ez az! Kiveszem magam, és egy szemvillanás alatt a következő slingbe vágom a hevedert. Nem is kell várni! Elmegy a kötél! Ez az! Szedi! Át a harmadikba, heveder slingbe, beleülés, másodperc szünet, majd kötél el! Elrakom végre a hevedert, és belefogok újra a falba!
Zihálva csapok fel jobbal, miközben a bal ujjamon a tekintetem, mert fordulna ki a fogásból! Nyúlok fel, és a kezem beleakad egy akkora zsebbe, amin vagy hárman lóghatnánk! Fel rá a ballal is, majd fellépek, és nyúlok megint egy óriásiba! Zihálok, nem értem mi van. Eddig kis peremek, oldalhúzók, lyukak, most meg autópályányi repcsik és peremek? Mi a büdös franc van? Lenézek, és látom a meredek táblát magam alatt, majd felnézek, és egy kecses ívű, barátságos vályú húzódik előttem enyhén befelé dőlve. Jobbra az Isten egy kényelmes kőfotelt is faragott ide, míg balra ott a két nitt! A nyolcadik stand nittjei! Itt kéne állnia Gabónak! Alig 25 méterre a hetes stand fölött! Üvölteni próbálok, de hang nem jön ki a torkomon: "ennyi vagy, a rohadt anyádat! 7+-ért ennyi, gyere csak, visszamegyek, megcsinállak újra!"
Elvesztem a fejem…

Alig négy méterrel följebb kezdtem el remegni! Ötért adhatták azt a részt, mégis citeráztam benne, de nagyon. Jött ki az ideg! Féltem. Egy mozdulatot nem tudok felidézni a hetes hosszból, csak azt, hogy alig 7-8 percet lehettem benne, és úgy toltam át, mintha egy levegővel kellett volna. Kivett a két óra kitett várakozás, és az, hogy azt se tudtam biztosítva vagyok-e egyáltalán…
Felfelé kihagyott nittek sorát találom, itt-ott szólókarcsira bontott slingekkel. A hatplusszos rész közepében árválkodik az utolsó: egy csavaros…

Kidugom a fejem az utolsó fogás fölé: ott gubbaszt egy ember kikötés nélkül, csípőjét nekivetve egy kiálló kőnek. Félmeztelen, fejét szinte a saját ölébe hajtja. Szürreális képet mutat… Tarkójáról, arcát eltakarva egy fekete póló lóg a csomóba szedett kötélre. Háta mögött kirajzolódik a nyolc és fél óra: a majd 400 méter…

"Na jól van – dünnyögöm – most már adhatsz egy kis lazát!"



Utószó: Mielőtt bárki azt gondolná, hogy bármilyen félsz, vagy rossz szájíz maradt volna bennem az útról, határozottan ki kell jelentenem: ilyen erős idegzetű, felelősségteljes és helyes hozzáállású mászóval kevéssel akadtam eddig össze, mint Gabó!
Én is – még a kilencvenes években – a saját káromon tanultam meg, hogy nagyfalban mennyire elsődleges szempont a harmonikus kötélvezetés, illetve a helyes távolság tartása a kommunikáció megtartásáért. Nem köthető rá büntetlenül nyílt táblára egy darabos hossz, főleg nem – a jellemzően erősen tagolt – kiszálló szakaszban! Ezt most újra megtanultuk, de(!) Gabó tolta előre az összes hétplusszos szakaszt, ami erősen kivesz az ember mentális erejéből, ugyebár… Továbbá a "salakos" és kevés víz, a 30 fok feletti hőmérséklet, és a hat órás tűző napban mászás bőven elég indok lehetett neki, hogy ki akarjon szaladni a falból. Így utólag – pláne, ha nem lett volna előzetes tapasztalatom – én is lehet ezt tettem volna…
Azért tartom ezt fontosnak külön leírni, mert Gabó írásából kissé úgy tűnt nekem, hogy jobban ostorozza magát a kelleténél, melyet az én lelkiállapot-tükröző soraim talán tovább is erősíthetnének az olvasó számára, pedig kiváló mászó vagy Gabó! Bármibe beszállok veled újra! Köszönöm.


Andris voltam

2012. június 19., kedd

Hétvége Höllentálban



A már ismert csapat nagy lelkesedéssel indult Székesfehérvárról höllentálba, ki-ki a maga kiszemelt áldozatáért. Kifelé vezető utunk elég kalandosra sikerült, a GPS úttalan utakon át vezetet minket. Burgerland minden zegzugát és teljes vadállományát megtekintettük, mire megérkeztünk szeretett völgyünkbe. Éjjel 11 óra lehetett mikor befutottunk és a parkoló már zsúfolásig megtelt. Szétszóródtunk, hátha találunk magunknak helyet. Leviék sikerrel jártak így a patak partján, idilli környezetben ejtőzhetett az egész csapat. Miután mindenki megvacsizott és elhelyezkedett jöhetett a rövidke alvás.

Másnap korán keltünk, hisz mindenki mászni akart! Amint felkelek meglepődve tapasztalom, hogy az éj leple alatt az egerek és mindenféle rágcsálók jókora kárt tettek az élelmiszer készletünkbe. Kiváltképp Bálint barátom, kinek a 9 szendójából 1 maradt ép!! J Andrisnak még a sátrát is átrágták, hogy hozzáférjenek a sznikerszekhez. Miután túltettük magunkat a reggeli „sokkon” egy kiadós reggeli után útnak keltünk a sziklák irányába. Levi a lányokkal nagyfalazni mentek, mi Gabit és Bálintot eldobtuk Adlitzra, majd mi is a „nagyfalak” világát vettük célba. Andris rám bízta a döntést, így én egy számunkra viszonylag nagy kihívást választottam. Az út 375 méter és 7+-os (6-,7-,7-,6+,7+,7-,7+,7+,6-) nehézségű és a Gelber Oktober nevet viseli. (Topo) Kicsit késve érünk a parkolóba, de gyors léptekkel közeledünk a beszállóhoz, így 10:30-kor már a fal alatt állunk. Meglepődve tapasztaljuk, hogy 2 parti már a falban és 1 francia páros is a beszállás előtt áll. Mivel mást nem tudunk tenni várunk…

11 órára végre eljön a mi időnk. Én kezdem a mászást és Andrissal váltakozva szépen sorra fogyasztjuk a 40-50 méteres hosszokat. Mivel egyikőnk sem szeretett volna nagy pakkal mászni, így a nordic walkingos övtáskámat hoztuk. Ennek tartalma 2 x 6dl víz volt némi tejkaramellel, csokival és egy fejlámpával kiegészítve. A vízben még otthon kálcium pezsgőtablettákat raktam, melyek sajnos nem oldódtak fel, így a víz állaga olyasmi volt mintha egy marék homokot raktak volna bele… Ezzel csak a 4. hosszban szembesültünk, addig próbáltuk „tevébe” nyomni… Azzal a szomorú ténnyel is csak a falon szembesültünk, hogy az utunkat déltől telibe veri a nap és az égbolton egy gramm felhőt sem lehet találni. Így esett, hogy a 7. hossz végére kezdtünk mindketten kimerülni. Megittuk az összes „vizünk” és az órák óta telibe kapott napsugárzástól mindkettőnknek kezdett rákvörösre égni a teste… Azt hiszem én ekkor voltam utoljára „józan állapotba” Miután Andris is felért hozzám, nekiláttam, hogy megmásszam az utolsó, szerintem legnehezebb hosszt. A stand után rögtön egy igencsak törős és vizes áthajlás következett, ahol nem kis balettozást kellett véghezvinni, ezután egy kisebb traverz következett és egy igen nehéz bevágással fejeződött be. Egészen eddig a hosszig beleülés és A0 nélkül ment a mászás, de sajnos itt megtört a jég, és beleültem. Rögtön a beleülés után éreztem, hogy összeomlottam. Eluralkodott rajtam valami relytéjes jelenség ami arra késztetett, hogy minél hamarabb kijussak a falból. Nagy hibát vétettem, mert nem álltam meg az utolsó előtti standba, hanem egybe másztam az utolsó két hosszt, valami furcsa számomra eddig sosem tapasztalt idegállapotba. Leszóltam Andrisnak, hogy nem állok meg kimászok a tetejére és majd onnan biztosítom. Hiába mondta Andris, hogy ne menj, én makacs voltam és csak az lebegett a szemem előtt, hogy ki kell hogy keveredjek ebből a lélekvesztőből. Levetettem a cipőm, amibe addigra rákvörösre égett mindkét lábam és mezitláb toltam ki az utolsó 40 métert. Kb. a hossz felénél kezdtem szembesülni azzal, hogy mekkora hibát vétettem. 3 köztessel szálltam be a hosszba és a kötél annyira megtört a sok traviba, hogy kénytelen voltam megállni a könnyebb részeken és két kézzel tépni felfelé a kötelet, hogy tudjak tovább haladni. Mire a fal tetejére értem már teljesen eluralkodott rajtam a pánik. A közteseimet szétszedtem és a 3 csavaros karabinerből is elkellett raknom egyet a falba, hogy ne kelljen minden akasztást kihagynom. Sajnos ezzel még nem értek véget a megpróbáltatások, sőt! A fal tetején levő nagy fenyőfától (Mely a stand pontot szolgáltatta) kb. 1,5-2 méterre abszolút nem bírtam tovább menni, hirtelen nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy elfogyott a kötél. Mohó voltam és ezzel most kell szembesülnöm, nincs tovább. A standtól 2 méterre elfogy a kötél és ebből, hogy a francba keveredünk ki? Kattogok-kattogok és megpróbálom az utolsó esélyemmel, a vállamra fűzött hevederrel körüllasszózni a fát, hátha így nyerek a távolságból. Néhány próba után sikerül meglasszózni a fát és a maradék 1 csavaros es egy solo karcsimmal még toldok a standomon pár cm-ert. Újabb kötél cibálás, bízva abban, hogy tudok még egy kicsit húzni a kötélen. Hatalmas küzdelmek árán bekerül a standba, majd a lapkába is a kötél. Összerogyok a stand alatt és próbálok a maradék erőmből valahogy kapcsolatot létesíteni Andrissal. Sajnos nem sikerül. Már rég nem halljuk egymást. Nem tudok mit tenni minden erőmet összegyűjtve próbálom folyamatos tempóban felfelé húzni a kötelet. Fogalmam sincs meddig tart ez a folyamat, de biztos, hogy legalább 1 órán át küzdöm, mire egyszer csak meghallom Andris hangját. Elpillantok a jobb vállam felett és a mindig mosolygós Andris látom, ahogy ezt mondja: „Na jól van most már adhatsz egy kis lazát…” Gigászi kövek esnek le a szívemről és eltörik a mécses. Percekig zokogom és közben ölelem Andrist. Miközben próbálok árnyékba húzódni, hálát adok istennek, hogy most is mellettünk állt! Ezalatt Andris összeszedi a kötelet és a maradék motyót. A körbe lejövetkor is végig kísér a „furcsa” állapot. Sokszor négykézláb mászva ereszkedem le a normál turista úton, és egy-egy lépcsőn történő lemászás is óriási megpróbáltatásokat rejteget számomra. Amikor megpillantom az aszfalt utat ami kb. 10-15 méter távolságra van tőlünk, testemen átfut az adrenalin és óriási üvöltözés közepette rohanni kezdek. Andrissan ölelkezve ugrálunk és loholunk a kocsi felé, ahol 1 percen belül feléljük az összes vízkészletet. J Az alaptáborba vissza érve döbbent arcok fogadnak, mindenki azonnal a segítségünkre siet. Elfekszem és életem eddigi legízletesebb dinnyéjét fogyasztom el! (köszi levi!:) Andris megpróbálja átadni a többieknek a nap történéseit, majd a vacsi és a jól megérdemelt sör után nyugovóra térünk.

Másnap már senki nem siet. Késői ébredést komótos készülődés követ. Mindannyian megmártózunk szeretett patakunkba, majd Levi és a hölgyek kivételével mindenki Adlitzba megy. Ekkor még úgy érzem, hogy van bennem annyi, hogy néhány utat itt is másszak, de a falhoz élve belátom, hogy erre esélyem sincs. Lefekszem és csendesen szemlélem a körülöttem zajló eseményeket… 3-ra Gabi és Bálint és sikeresen elfárad, így Leviékhez csatlakozva haza felé vesszük az irányt. Előbb ausztriába megállunk egy sörre, majd sopronban Andris jóvoltából egy isteni pizzát fogyasztunk el. Este 9 körül érünk fehérvárra, ahol könnyes búcsút veszünk egymástól, de már szervezzük a következő trippet…J

Úgy gondolom a fenti történet mindenkinek jó tanulságul szolgálhat. Remélem sokan tanultok majd az Én hibáimból és sosem kerültök hasonló szituációba…

Uff!

Gabó voltam

2012. június 18., hétfő

Ausztria/Adlitz/Sportmászó szekció

Péntek délután kisebb csúszással indultunk Raxx-ra. 2 autóval, heten vágtunk neki a tripnek. Andris autójában Réka, Bálint, Gabó, temészetesen az autó tulajdonosa, valamint jómagam foglaltunk helyet, Mig a másik autóbban Levi és lánya, Panna utaztak. Egy Citroen berlingoval jöttek... igy minden cucc hozzájuk került (köszönjük Levi!!!). Este 11 után értünk ki, ahol a parkoló is és a kemping is csúcsra volt járatva. Természetesen igy is sikerült megtalálnunk a legelitebb helyet a patak mellett. Hárman úgy döntöttünk, hogy nem kell nekünk sátor... igy a szabad ég alatt tértünk nyugovóra egy-két sziverősitő után. Reggel viszonylag korán keltünk. Levi a két lánnyal elment nagyfalazni, majd Andrisék is ez tették, miután kidobtak minket a sportmászó szektorban. Bálinttal örömmel tapasztaltuk, hogy rengeteg magyar van a falnál. Elsőre Lenkével és barátjával találkoztunk... Eddig csak látásból ismertem őket, de rá kellett jönnöm hogy nagyon szimpatikus kedves emberek.
Egy bemelegitő út után Bálint másodikra kimászott egy rövidebb 7b-t, majd szitén 2nd Go-ra egy 7c-t is.Én az Existential minimum nevezetű utat tűztem ki célul.
Beközteseltem... majd konstatáltam hogy ez egy nagyon kemény 7a út. Eddig ekkora
áthajlót soha nem másztam még... körülbelül 16-18 méteren 6-7 métert hajlik át. Az alján nehezebb, aztán már "csak" erővel kell birni. Vagyis kellett volna, de nem birtam... de össze volt rakva...gondoltam majd a következő nap. Bálint még nagy gyorsan, ezt is másodikra megmászta, majd mivel Gabóék (a kocsival) elmentek nagyfalazni, gyalog indultunk vissza a kempingbe (17 km).
Gondoltuk majd valaki csak felvesz... 5 km megtétele, és a 10 autó elhaladta után egy idősebb osztrák házaspár megszánt minket és levittek teljesen a kempinghez...pedig nem is arra volt dolguk.
Bálinttal egész úton beszélgettek... én német nyelvtudás hiján csak mosolyogtam... és örültem hogy még aznap hazakeveredünk. Fél7re értünk vissza az alaptáborba... ekkor még a völgyben is 25 fok volt.... napközben 30-35.
Kajálás, fürdés a 10 fokos patakban, majd alváshoz készülődtünk... Gabóék sötétedéskor értek vissza kalados útjukból, de ez a történet egy külön bejegyzést érdemel majd.

Másnap reggel kényelmesen keltünk, és csak 11 re értünk fel Adlitzba. Levi a lányokkal városnézést terveztek, Andrisék pihneték az előző napi fáradalmakat, igy nem másztak.
Bálint ráment egy 7a+ra, de sajnos nem sikerült neki az OS kisérlet. Én kétszer próbáltam a projektemet, de nem jött össze... viszont a második próba igéretesen nézett ki... sebaj... augusztusban meg lesz büntetve...
Napközben mégtöbb magyar érkezett... szinte az egész szektort mi uraltuk... De mi hamarabb hazaindultunk, majd Sopronban ettünk egy jó pizzát...nagyon finom volt és bőséges... rosszullétig ettem magam...
Este 10 re értünk fehérvárra... Bálint már nem tudott hazamenni, igy nálam aludt... éjfélig beszélgettünk, majd elalvás, mert reggel 6 tól már itt ülök a munkahelyemen nem éppenséggel kipihenve... Összességében jó kis túra volt...valamint olcsóbb mint vártuk...
Igy legközelebb is megyünk valamerre.








Képek:








































Fidi voltam


Üdv

2012. június 12., kedd

Egy eseménydús hét krónikája

Eljött a szabadhét... kezdett kirajzolódni a program, bár ilyenkor még minden képlékeny. A fix az csak a hétvége volt, de ne szaladjunk még igy előre.
A hétfő délelőtt mászásra volt itélve, mivel délutántól esőt mondott... Tündivel kimentünk Csókakőre. Itt a tervek szerint megmászom a krokodil direktet (7a). Annyira meleg és fülledt volt az idő, hogy le is mondtam róla. Beszereltem, majd TR átmozogtam az utat, de a rejbungról lefolytam, egyszerűen nem tudtam megfogni.
Mindegy, azért megpucoltam és a közteseket is bennehagytam. Ezekután Tündi mászta a krokodilt. Szerintem simán menne neki szeptember környékén a megmászás is.
Ekkor gondoltam egyet, majd lehúztam a kötelet...megpróbálom...mi baj lehet?! Nagyon simán jutottam el a kunsztig, majd ott meglepő módon minden a terv szerint ment...igy sikerült megmászni az utat.... szerintem én lepődtem meg a legjobban ezen, hogy ilyen időben sikerült. Még másztunk pár utat, aztán hulla fáradtan hazatértünk.

Következő mászósnapra a szerdát választottuk, amikoris Gabó szabadnapot vett ki, igy Tündivel hárman vágtunk neki a tardosi útnak. Zámolyban kicsit elidőztünk...de végülis időben értünk a bányába. Úgy mentem ki hogy megmászom a Zergevadászt, majd rámegyek a Napfekete direktre következő projektnek,
Tündi sikeresen beleülés nélkül felment a moha és páfrányon, igy legközelebb már nem fogjuk meg TR... előlbe kell próbálkoznia.
Gabó szépen összerakta a Napfekete direktet...legközelebb tuti lebünteti, ahogy maradt nekem is legközelebbre a Zergevadász, de hogy miért?! - értetlenül állok a dolog előtt azóta is. Lényeg hogy nagyon sima lett volna, de valami közbejött (pillanatnyi elmezavar - nem részletezném)....
...next time...

Pénteken délután 2 kor indultunk Miskolcra egy mászós hétvégére. Nem sokat időztünk, egyből Hámor felé vettük az irányt. Itt még tudtunk mászni 2-2 hosszabb utat. A tankcsapdát erőkar variánssal, majd az épitőtábort.
Szombat reggel Sólyomkőre indultunk, ahol az áprilisi fellépésem nem sikerült olyan fényesen... Elkezdtük mászni az utakat... megmászás most sem sikerült, de biztató jelek is voltak. Sok utat másztunk... valamint ami nagyon jó kis út volt, az a rocky horror, mely szerintem az egész hely legimpozánsabb útja, a maga plafon részével. Összeraktuk, aztán másodjára már nem sok kellett a megmászáshoz...sebaj, megyek még arrafele idén. A mászóka után hivatalosak voltunk Bodrogolasziba rokonlátogatóba. Rég jártam itt...körülbelül 8 éve. Hatalmas, 20 literes bográcsossal, finom borokkal és rengeteg süteménnyel vártak minket. Este fél 12ig élveztük a vendégszeretetet, majd hazafele vettük az irányt. Hajnal egy körül értünk Miskolcra, ahol egy kis ejtőzés után el is aludtunk.
Reggel már romokban ébredtünk. Fehérkőre akartunk emnni... el is indultunk, de félúton leszakadt az ég, igy jobbnak láttuk a hámori csapatást. Volt itt bulder meg miegymás, de nagyon nem voltunk már a helyzet magaslatán, igy egy ebéd után fehérvárra indultunk...

Tartalmas hetet tudunk magunk mögött... a következő hétvége is hasonló élményeket tartogat ?!Ausztriában?!

Képek a Zemplénből:





Fidi voltam
Üdvözlet

2012. június 4., hétfő

Bölénycsaláddal a Mátrában

Péntek munka végeztével Évivel kettesben indultunk Fehérvárról Dunaújvárosba, hogy kivételesen onnan induljunk útnak a Mátrába. 18:00 magasságában már át is cuccoltunk Bölényékhez (Bölény, Bölényné és Kis-bölény), és már indult is a suttogó egyenesen Parádóhuta felé. (Petikécske nagybátyjának a hétvégi házikójához.) Még sötétedés előtt befutottunk. Gyorsan elfoglaltuk a szállást, kis vacsi és terepszemle után jöhetett a megalvás.

Szombaton 8:00-kor ébredt a csapat. A célpont Kis-Csókakő volt. Itt még egyikünk sem járt... Miután mindannyian ittunk az örök élet vizéből (Klarissa forrás), kisebb-nagyobb kitérőkkel, kilátó keresgélésekkel, de 12:00 tájékán sikerült a sziklákhoz érnünk. Miután mindenki kifújta magát, megkezdődött az ostrom. Mivel rajtam kívül még senki nem mászott vulkanikus kőzeten, így mindenki egy számára igen könnyű úton melegített, barátkozott a kővel. Ezt követően már jöhettek a "keményebb" falatok, melyeket kisebb nagyobb sikerrel teljesítettünk is. Évi sikeresen abszolválta élete első elölmászását és Bölény is szépen megmászott egy piazos utat. Heni, igaz felsővel, de egyben mászott egy 7+-t magam részéről néhány 7es és egy 7+ os-t könyvelhettem el. Beszáltam a Teve direktbe is, de ez sajnos nem jött össze, sőt még az egyik expresszem is ott felejtettem az utolsó akasztásban. :( Időközben megérkezett a rossz idő, így távozni kényszerültünk. Haza felé még megnéztünk néhány helyi "látványosságot", majd vissza az alaptáborba, ahol Bölény elkészítette az isteni vacsoránkat. (Lö-csó) Miután mindenki degeszre ette magát, még megittunk a jól megérdemelt sörünket, megraktuk a kandallót ("Mert hegyen, másképp mennek a dolgok..."), majd nyugovóra tértünk.

Vasárnap csodaszép napsütésre virradt. Miután mindenki megreggelizett, és szépen puccba vágtuk szállásunkat, nekivágtunk felfedezni Pálosvörösmart szikláit. (Hollókő) Jómagam 3-4 évvel ezelőtt már voltam itt, de a többieknek ez is újdonságnak számított. A parkolótól kb 30. perc zarándoklat után értünk a sziklákhoz. Lecuccoltunk, szusszantunk egy nagyot, majd ismét ostrom alá vettük a tömböket. Bölény egy gyönyörű 5+ os repkóval nyitott, amit utánna Heni is ismételt, majd Évi is megnézett. Én próbáltam itt is minél több áthajlást mászni, hogy jöjjön az erő. Áthajlásban nem volt hiány... Másztam 6-7-ig egy rakás áthajlást. Volt, hogy 6+-ért több mozdulatos plafonban találtam magam. Szóval az Os fejlesztésére és erősítésre tökéletes utakat másztam. Belenéztem az I. Ivánba is, de az első próba utána motivációm jócskán alábbhagyott. A peremek még mindig nagyon picik és az idő sem túl kedvező a betartásukhoz. (fülledt meleg...) Miután mindenki rommá mássza magát és Kis-bölény is tol egy bouldert, elindulunk hazafelé. Tikkasztó kánikulában vergődünk vissza Dunaújvárosba, majd Székesfehérvárra kb. 20:00-ra.

Köszönöm, hogy veletek tölthettem a hétvégét, ismét csodás élményekkel gazdagodtam!

Uff!

 Gabó


Az alaptábor

Bölény élesben

Heni éledben

Évi első elölmászása

Egy kis bohóckodás

Teve direkt

Készül a vacsi (összeült a törzsi tanács)

Lö-csó

Dinner-time

Kisebb bölénycsorda a falon

Életkép

I Iván